Élőlények a tóban és környékén


Ökoszisztéma ( élőlények közössége egy adott élőhelyen ) alakul ki a környezet élő összetevői, – mint növények, állatok – és élettelen összetevői között, – mint levegő, víz, és talaj. A mesterséges tó egy viszonylag sekély víztömeg, ahol a napfény leér a tó aljáig, így biztosítva ezzel sok élőlény élőhelyét a vízben és a tó körül is: így mikroorganizmusok, zooplanktonok, halak, növények, méhek, különböző rovarok, békák, kígyók, madarak életét.

 

Szitakötők lárvakorukban édesvízben fejlődő, ragadozó rovarok. Jellemző rájuk a nagy, összetett szem, a két pár erős, átlátszó – egyes fajok esetében színes – szárny és az elnyújtott, hosszúkás potroh. Tökéletlen átalakulással (hemimetamorfózis) fejlődnek ki, ugyanis nincs bábállapotuk.

 

Daphnia a kis vízibolha kisebb állóvizek és tavak lakója. A mikroalgát a Daphniák nagy mennyiségben fogyasztják, a Daphniák száma gyakran erősen függ a lebegő algák sűrűségétől.

 

Vízi pók: A vízipók az egyetlen pókfaj, amely egész életében víz alatt él. Az állat növényekkel sűrűn benőtt, különböző méretű állóvizek lakója. Leggyakrabban lápos tavakban, vizesárkokban, alkalomadtán halastavakban található.

 

Csíbor: a csíbor nem tévesztendő össze a csíkbogár-félékkel. Csak egy részük él vízben, de a szárazföldön élők is ragaszkodnak a nedves környezethez. A víz alatti oxigénigényüket a hasi oldal szőrein tárolt levegőből fedezik. Lárváik ragadozók, az a kifejlett állatok, korhadék- vagy növényevők

 

Csíkbogár-félék: nem tévesztendők össze a csíbor-félékkel. A csíkbogárfélék  a rovarok osztályában, a ragadozó bogarak  alrendjébe tartozó család. Körülbelül háromezer leírt fajuk közül Magyarországon mintegy 80 él. A lárváját vízitigrisnek is nevezik.A fajok többsége jól úszó, áramvonalas éjszakai ragadozó. Amikor úsznak, lábaikkal egyszerre csapnak hátra. Levegőtartalékuk a szárnyfedő alatt van.

 

Vörös szúnyoglárva a halak egyik legfontosabb természetes tápláléka, az árvaszúnyogok lárvája. A tollas árvaszúnyog petecsomóit közvetlenül a vízbe ejti. A lárvák a pár nap múlva kikelnek, és a meder aljára süllyednek, és az iszapban laknak. A szúnyoglárvát a szivattyú felszívhatja a tóban, és a szűrő szivacsában landolhatnak.

 

Vízicsiga: A sűrű növényzetet, iszapos aljzatot és kemény, oxigénben gazdag vizet kedveli. A növények, kövek felszínére tapadó moszatokat, algákat legeli, de kopoltyúfésűjével lebegő algákat is szűröget.

 

Tavi kagylóA tavikagyló iszapos fenekű álló-, ritkábban folyóvizek lakója. Tápláléka plankton szervezetek. Vízszűrő képességgel rendelkezik.

 

Pióca:  A piócák többsége az édesvizek lakója. Nem kedvelik a gyors folyású vizeket, így a hegyi patakokban és a folyók nyílt vizében nem találkozhatunk velünk. Ellenben kedvelik a folyók partmenti övezetét, a tavakat, mocsarakat, kanálisokat, nagyobb pocsolyákat.  A ragadozó nadályok tápláléka kisebb férgekből, csigákból, rovarlárvákból áll, melyeket elülső szívókorongjukkal ragadnak meg, és egészben tömik magukba. Humán gyógyászatban vérszívásra használják. Bőrátültetésnél veszik inkább hasznukat, ugyanis lecsapolják az összegyűlt vért a szövet alól, és helyreállítják a vérkeringést az elzáródott vénáknál. Eltávolítják a felesleges vért is azokból a testrészekből, amelyeket levágtak vagy leválasztottak, vagy újra visszaoperáltak a testhez.

 

Béka: A kifejlett békák rovarokat, lárvákat, csigákat, szitakötőket, szúnyogokat és tücsköket esznek. A nagyobb testű békák szívesen elkapnak kisebb állatokat is,mint az egér, kisebb kígyók, madarak, más békák, kisebb teknősök, és a kisebb halakat is. Az ilyen halak általában legyengültek vagy betegek. A béka nem igen tud elkapni egészséges halat.

 

Kacsa-fajok: egy eléggé általános lakói a tónak, vagy a tó környékének. Férgeket, kisebb halakat, csigákat, füvet, vagy különféle vízinövényeket eszik.

 

Gém:  Nappal és éjjel is vadásznak. Néhány faj kivételével táplálékuk szinte csak vizí állatokból áll, de kicsiny részt egyébből is, mint például halakból, kétéltűekből, hüllőkből, kis emlősökből, rovarokból, kagylókból és rákokból. Egy gém átlagos napi élelmiszer szükséglete 330–500 gramm. Mint a többi gázlómadár, általában csendben figyelve majd gyorsan lecsapva az áldozatra vadásznak. Gyakran fészkeket is fosztogatna, esznek tojásokat és fiatal madarakat.

 

Jégmadár: Igazi halivadék-pusztító. A kis halakat leginkább az ágakról lesi. A vízparton, ahol a bokrok, fák a víz fölé hajlanak, egy-egy kiálló száraz ág legvégére telepedik, és türelmesen, mozdulatlanul lesi a vizet és a benne folyó életet. Amint a pisztráng, vagy más hal ivadéka a víz felületét megközelíti, a jégmadár lecsap, csőrének késéles káváival megragadja a prédát.

 

Vízisikló: A faj ügyesen közlekedik kígyózó mozgásával mind a vízben, mind a szárazföldön. Hüllő lévén elsősorban nappal aktív, ilyenkor vadászik. Táplálékát kisebb termetű gerincesek képezik, elsősorban különféle halak és kétéltűek, kiváltképpen békák. Rajtaütésszerűen elkapott áldozatát elevenen fogyasztja el. Mérget nem termel.

 

Tarajosgőte: A közönséges tarajosgőte magányos lény. Tápláléka rovarok, férgek, meztelencsigák, csigák, ászkarákok, ebihalak és ikra. A téli időszakban talajrepedésekbe, nagyobb fák gyökerei közé, vagy vastagabb avarréteg alá húzódik be és csak a következő év március-áprilisa körül válik ismét aktívvá.

 

Vízicickány: Tápláléka csigák, vízi rovarok, giliszták, elvétve békák és kis halak. Inkább a vízben, kisebb mértékben a szárazföldön vadászik. A zsákmányt, amit elsősorban kitűnő szaglása segítségével ejt el, néha a vízben, legtöbbször azonban a szárazföldön fogyasztja el. Természstes ellenségei a baglyok és egyéb ragadozó madarak, mint az egerészölyv vagy vörös gém.

 

Mocsári teknős: Szeret a vízből kiálló tuskókon, köveken pihenni. Nagyon jól úszik. Táplálékuk vízi eredetű: különféle ízeltlábúak, kétéltűek, puhatestűek és férgek kifejlett és lárvaállapotú egyedeit, dögöket is elfogyaszt. A halak közül csak a beteg példányokat képes elfogni. A zsákmányt éles csőrkávái segítségével darabolja fel.

 

A hátonúszó poloska: hossza 16 milliméterig terjedhet, hátsó oldala világos, hasa sötét. A rovar alulról és felülről is jól álcázza magát. A rovar teste megnyúlt csónak alakú, hátoldala háztetőszerűen boltozatos, hasoldala lapos. Testének hátoldalát csak akkor láthatjuk, ha alulnézetből szemléljük a rovart. A “hátonúszó poloska” elnevezés is innen ered, viszont hasoldalát könnyen észrevehetjük, ha a vízbe pillantunk. Amikor nem repül, összehajtott szárnyát a sárgás színű, kemény védőburok alá rejti. Az állat a két mellső pár lábával fut a vízfelszín alsó filmrétegén. A szőrös hátsó láb evezőlapátként löki előre a rovart. Összetett szeme vörösesbarna színezetű. Szúró-szívó szájszervével elkábítja a zsákmányt, majd belefecskendezi emésztőnedveit, és kiszívja a testnedvét. Tápláléka rovarok, apró halak, ebihalak és férgek. A hátonúszó poloska fájdalmas szúrásra képes, ezért néhol népiesen “víziméh”-nek nevezik.

 

Molnárpoloska: a tavi molnárpoloska hossza 1 cm. Minden láb végén vízhárító párnácska található, ez megkönnyíti az állatnak a vízenjárást. Társas lény, tápláléka más rovarokból áll. A nyári generáció kb 4 hónapig, az áttelelt generáció 8 hónapig él. A rovar lárvája ugyanolyan életet él, mint a felnőttek. Szívesen elfoglalja a kerti tavakat.

 

 

Fordította és szerkesztette Gulyás Tamás

Forrás: wikipédia

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*