Hogyan nevelhetünk nagy koikat?

 

Azok a méretek, amekkorára egyes koik meg tudnak nőni, az elképesztő. A jumbók például megnőnek akár 75-80 centisre és 8-9 kg-osara is. Sőt, a mágikus 1 méteres hosszúságot is elérhetik a Jumbo Gosanke variánsai.

A hobbi koi tartóknak az is szép eredmény, hogyha a 15 centis kis halukat 60 centis, 4-5 éves, egészséges hallá nevelik. Ehhez egészséges környezet, és folyamatosan tökéletes ápolás szükséges a nevelés folyamán.

 

A nagy hal nevelésének kulcspontjai

1. Genetika

A genetika alapvetően meghatározza a hal fizikai fejlődését és fejlődésének későbbi potenciálját.  Ha egy hal nem tartozik olyan vérvonalba ami hordozza a nagy testméretet, a tulajdonos leggondosabb igyekezete ellenére sem fog nagyra nőni. A cél természetesen az, hogy a hal elérje a genetikailag meghatározott legnagyobb méretét. A legtöbb koi felnőtt korára eléri legalább az 50-60 cm-t, ha odafigyeltek a nevelésére.

Amikor kishalat választunk, próbáljunk nőstényt  választani, nagy fejjel, erős háttal és masszív testalkattal. A hal őseinek ismerete alapvető dolog, mivel csak nagy testű halaknak lesz nagy testű utóda. Természetesen az egyszínű halaknak, mint az Ogon, Chagoi, Magoi, megvan a potenciáljuk arra, hogy nagyra nőjenek, jobban mint a jobban beltenyésztett gosanke variánsoknak.

2. Kor

Ha nagy halat akarunk nevelni, akkor már a hal születésétől kezdve kontroll alatt kell tartani a nevelését. Nagyon fontos megadni neki az alapokat és a megfelelő tápminőséget az első 2-3 évben, és megpróbálni 38-40 centisre növelni, majd 5 éves korára elérni a 70 cm-t. Pl adtam el  olyan Hariwake-t, amelyik 1 évig volt nálam, és semmit nem nőtt. Ilyen is van. Aztán megláttam ugyanazt a halat a későbbi tulajdonosnál pár hónappal később 7-8 centivel hosszabban.

3. Optimális vízminőség

A kiváló vízminőség kulcsfontosságú. Minden halas tudja hogy elsősorban víztartók vagyunk és csak másodsorban haltartók. Ha megnő a tóban a toxikus ammónia és nitrit szint, nem csak hogy nem fognak nőni a halaink, hanem betegek is lesznek.  A magas nitrát szint is lassítja a halak növekedését, habár úgy tudjuk hogy az nem káros halakra. Fontos még a stabil pH szint és megfelelő oxigén szaturáció is. Biztosítsunk a halainknak kémiailag tiszta vizet és folyamatosan, és gyorsan fognak nőni.

 

4. Vízhőmérséklet

Habár a koi tud alkalmazkodni az alacsonyabb vízhőmérsékletekhez is, az biztos hogy így nem fogja tudni kihasználni maximális növekedési potenciálját. Az optimális, állandó környezeti hőmérséklet a 25-27 C fok lenne. Ez gyorsítja a metabolizmusukat és elősegíti a tápban lévő tápanyagok megfelelő hasznosulását.

Bár a téli időszakban van egy lehülési időszak, ennek a periódusnak rövidnek kellene lennie -2-3 hónapnak és 10 C fok körüli hőmérsékletnek. Az első éves halaknak melegebb vízben kellene telelniük. Ne feledjük, a halak a legdinamikusabban a szexuális érettségük előtt nőnek. Ez hímeknél 2 év, nőstényeknél 3 év.

5. Megfelelő táplálás

Még ha az előbbi összes tényezőt biztosítjuk is a halainknak, tökéletes takarmányozás nélkül a hal nem fogja elérni a genetikailag determinált maximális nagyságát. 5-6 kisebb étkezés a koiknak a legmegfelelőbb táplálás a nap folyamán, figyelembe véve azt, hogy az emésztő rendszerük rendkívül  egyszerű ( nincs gyomruk ) és nem elég hatékony.  Mivel a koik inkább vegetáriánusok, mint húsevők, ennek megfelelően kell kialakítanunk a takarmányozásukat.

A kulcs szavak a : változatosság, frissesség, megfelelő tápanyag tartalom, és a takarmányozás frekvenciája ( hányszor naponta ).

6. A nagy és mély tó

Magától értetődően a tó dinamikája is nagyon fontos tényező. Nem véletlenül a legnagyobb halak, az alacsony telepítettségű, nagy víztömegű, iszapos aljú, természetes tavakban nőnek. Ezek a nagy, mély tavak elég helyet biztosítanak a halaknak az úszásra, arra hogy fejleszthessék az izomtömegüket, nem mellesleg itt rengeteg természetes táplálékot is találhatnak. A kis tavakban jet-eket ( ellenáramoltató ) építhetünk a tó aljára, ezzel is úszásra ösztönözve halainkat.

 

Összegezve…

Ahogy említettük, ezek mindegyike nagyon fontos tényező. Ha ezeket képesek vagyunk biztosítani a halainknak, szinergikus hatás fog fellépni, ami azt jelenti hogy a pozitív összetevők összegződnek és a halak robbanásszerűen nőni fognak. Az 1 éves tosai akár 40(?) cm-re is nőhet és minden évben nőhet további 10-12 centimétert. Amikor a hal eléri az 5 éves kort, a növekedése lelassul, de ez szintén függ a vérvonaltól is.

 

Koi pontyok a Fekete koi kínálatában!

 

Forrás : www.clarkekoi.com

Fordította és szerkesztette Gulyás Tamás

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*