Tóépítési hibák, trükkök

Mielőtt ásót ragadnánk, és elkezdenénk kiásni a tómedret, gondoljuk át a tóépítés folyamatát, mivel rengeteg pénzt és energiát tudunk megspórolni azáltal, hogy nem követünk el szarvas hibákat az építési folyamat során.

A legáltalánosabban elkövetett hibák a következők:

  1. Nem megfelelő a helyszín: a tótervezés során sokszor elkövetjük azt a hibát hogy például olyan helyre tesszük a tavat, amit egyáltalán nem használunk/látogatunk, vagy a telek egy alsó részére. Mindkét esetben problémába ütközhetünk. Az első esetben, a tó nem lesz a kert reflektált területén, ezért nem fogjuk rendesen látni, vagy ritkán látogatjuk majd. Gyakorlatilag senkit nem fog érdekelni a helyszín miatt. Az alacsony fekvés miatt pedig fölösleges esővíz, egyéb szennyeződések kerülhetnek a tóba.
  2. A tóra szánt munka és a költségek alábecslése: a fizikai munka és a tó költségeinek alábecslése nagyon általánosan elkövetett hiba. Mindig készíts pontos költségvetést, és adj hozzá 25%-ot! Mindig drágább lesz a tó, mint amit kiszámoltál.
  3. Az ültetési zóna elhagyása: a tó karbantartása miatt is fontos egy sekélyebb rész a tóban, ahol be tudunk menni a tóba, és ahol ki tudunk jönni onnan. Plusz kell a tavi növények egy részének is sekély, mocsaras zóna.
  4. Túl sekély a tó: egy sekély tavaly nyilvánvalóan könnyebb kiásni, de ha nem ásunk elég mélyre, a halak nem lesznek képesek áttelelni a tóban. A megfelelő mélység koik esetében 100-120 cm.
  5. Nincs megfelelő szegélye a tónak: általános hiba, hogy nem csinálnak a tónak megfelelően széles, vízszintes szegélyt. Ez főleg a kövek elhelyezését nehezíti meg a későbbiekben.
  6. Nem megfelelő kövek és sziklák használata: sokan maguk oldják meg a kövek odaszállítását a tóhoz. Általában nem odavaló, vagy túl kis köveket használnak, ami ugyan könnyen menedzselhető, viszont a tó biztos veszít az esztétikai látványából. Bízzuk a köveket profi szakemberekre!
  7. A tó túl kicsi: a kis tavat kétségkívül könnyebb megépíteni, de nehezebb is egyensúlyban tartani a vizet benne. Koiknak különösen fontos a nagy kiúszóterű, kicsit hosszúkás tó, ami minimálisan 5.000 literes kell hogy legyen!
  8. A megfelelő szűrés hiánya: a kezdő tavasok sokszor nem értik látva természetes tavakat, folyókat, hogy azok miért tiszták és egészségesek szűrés nélkül is. Nos a kettő abszolút nem összehasonlítható – mesterséges tavaink általában rettentően túl vannak terhelve a sok hal miatt ( folyamatos az ammónia terhelés ). Ezek zárt rendszerek, amiket profi módon szűrnünk kell.

Egy természetes tóban viszont milliószor több víz jut egy halra, és a szűrést a természet elvégzi helyettünk.

  1. Rossz elérhetőség az építkezés során: mielőtt elkezdjük a tavat építeni, gondoljuk át, hogy a helyszín jól elérhető-e, szabadon, rombolás nélkül ( teher autók, markolók mozgása ).
  2. Nem megfelelő méretű padka készítése a vízeséseknek: a stabil vízesésnek stabil alap kell, különben a későbbiekben kárt okozhatnak az patak építése során.
  3. Tófólia rossz méretezése: a tófólia drága mulatság, ezért nagyon fontos, hogy tökéletesen mérjük le a tógödörnek a méreteit, hosszában és széltében is. Ezt egy, a gödör alján végigvezett madzaggal tudjuk a legjobban elvégezni. Fontos, hogy körben mindenhol hagyjunk 50 cm-es ráhagyást a fólia méretére ( tehát a mért adat + 50 cm! ). A víz beleengedése után, ugyanis a víz súlya befelé húzza majd a fóliát!
  4. Építés előtt vízszintezzük ki a tavat: azon egyszerű ok miatt, hogyha nincs vízszintben a tó, ki fog folyni a víz belőle a legalsó ponton.
  5. Előre döntsük el, hogy mire fogjuk használni a tavat: ha előre eldöntjük hogy úszótavat, halas tavat, vagy kacsa úsztatót akarunk építeni, sok kellemetlenségtől óvjuk meg magunkat, azáltal hogy ezek mindegyike más és más felépítésű, szűrésű, formájú, stb tavat igényel.

…és amit mindig így csináljunk tóépítésnél…

  • Mindig csináljunk legalább egy padkát a tó körül ( 20 cm mély x 20-30 cm széles ). Ez tartja meg később a köveket amivel kívülről fogjuk takarni a fóliát. Ez megtartja a nagyobb kavicsokat is a tó szélén illetve a fóliának is védelmet nyújt az UV sugárzás ellen.

Tószegély kialakítások, a tófólia eltüntetése

  • Ne rakjuk ki az egész tó oldalát sziklákkal, nagy kövekkel, mert a kövek között fel fog halmozódni az iszap réteg, amit a szivattyú képtelen lesz eljuttatni a szűrőhöz, tehát rontani fogja a vízminőségünket. Ha csak a tó szélét rakjuk ki kövekkel, az optikailag nagyon jól fog kinézni, a tóban a halakat fogjuk úgyis figyelni, nem az aljzatot.
  • Soha ne rakjunk kavicsot a tó aljára, mert berakódik közé az iszap, és nagyon meg fogja nekünk nehezíteni a tó meder tisztítását. 
  • Gyümölcsfák közelségét kerüljük az esetleges permetezés miatt.
  • Bizonyos bambusz fajokat ne ültessünk a tó közelébe, mert egyes fajoknak rettentő agresszíven nő a gyökere, és át fogja szakítani a fóliánkat.
  • Geotextilt mindenesetben használjunk a fólia alá, mivel védi a tófóliát, csillapítja a tó vizének nyomását a fólia és a meder között. A környezetében lévő fák gyökereit is képes visszafordítani a fóliától.
  • Feltöltött talajon ne építsünk tavat, mert később megsüllyedhet és nagy károkat okozhat nekünk.
  • Ha csinálnunk túlfolyót a tóra ( amit mi egyébként nem ajánljuk ),akkor mindenképp fedjük be olyan hálóval, amin nem férnek át a halak.
  • Ne vezessük az esővizet a tetőről a tóba, a belemosott szennyeződések miatt. Bár erről megoszlanak a vélemények. 
  • Gondoljuk át előre a meder kiszedésénél, hogy mire fogjuk a későbbiekben használni. Elszállítás helyett építhetünk belőle sziklakertet, vagy vízeséseket, vagy mindkettőt. A sziklakert mögé például elrejthetjük akár a szűrőházat is.
  • A tófólia választásánál nagyon fontos, hogy minél jobb minőségű fóliát válasszunk. A jó minőségű fólia tovább tart. A legjobb minőségű a Firestone EPDM és a jobb minőségű PVC fóliák.
  • A HDPE fóliák, amiket tekercsekből hegesztenek össze a helyszínen, ha megsérül, utólag saját magunk nem tudjuk javítani mivel speciális gép ( vulkanizáló gép ) kell a javításához. 
  • tavi növényeket kosarakba ültessük ki, hozzá való speciális tóföldbe, vagy készítsünk nekik lerekesztett ültető zónákat a tóban

Növény ültetési zónák a tóban

  • Folyamatosan pótoljuk a tóból elpárolgott vizet, vagy telepítsünk feltöltő szelepet a tóra, ami folyamatosan és automatikusan feltölti a tavat a kívánt szintre.

Fordította és szerkesztette Fekete Róbert és Gulyás Tamás