A működő tó élete

• Tótervezési alapok, vízszűrés, nitrogén ciklus, káros toxinok, az oxigén •

Ebben a cikkben azt próbálom bemutatni, hogy valójában mi zajlik egy jól működő tó vizében, kémiai és biológiai folyamatokkal bemutatva azt, és hogy ezek a folyamatok hogyan hatnak a halakra. Nagyon sokan abban a tévhitben élnek hogy ha a vizük tiszta, akkor a tó rendben van. Pedig sokszor nem ez a helyzet. Meg kell tanulnunk ezt, és tesztelni a vizünket, máskülönben a halaink el fognak pusztulni.

A nem tesztelt víz olyan mint az időzített bomba. Csak idő kérdése hogy mikor robban. Nem az a kérdés hogy fog-e, hanem hogy mikor. 

 

Tótervezési alapok

Van néhány alapszabály, amelyet be kell tartanunk, ha tavat szeretnénk tervezni, építeni. Az egész a tó teljes térfogatával kezdődik. Ez azért lényeges információ, mert ez meg fogja határozni hogy milyen erősségű szivattyút kell a szűréshez alkalmazni. Tehát ha pl van egy 5000 literes tavunk, 5000 liter / órás szivattyút ajánlunk bele ( mi Európában ezt megfelezzük, mi azt mondjuk hogy elég a 2500 liter / órás szivattyú ). Szóvala tó térfogata fogja meghatározni a szivattyúnk minimális méretét. Azért mondom hogy minimális, mivel vannak veszteségek is amiket be kell kalkulálni ( magasság leküzdése, súrlódás, csőátmérő, stb… ). Nagyobb tavaknál megfelelő a kisebb átfolyási rátájú szivattyú is, ezt ott szoktam ajánlani, ahol nincs elég pénz a nagyobb szivattyú vásárlására. Az óránkénti vízforgatást ajánljuk első körben ( pl 5000 l tóhoz 5000 l/h ), de 2 óránkénti 1 vízcsere is működhet ( 5000 l tóhoz 2500 l/h ).

Most hogy már tudjuk a szivattyúnk teljesítményét, méreteznünk kell a csöveket is. Minél nagyobb a cső átmérője, annál több vizet tud veszteség mentesen szállítani, és fordítva is igaz. Egy kis átmérőjű cső lefojtja a szivattyút, csökken a teljesítménye.  A szivattyúk csövezéséről van egy külön cikkem a blogon.

Ezek az arány számok normál szűréshez értendők. Ha pl tervezünk egy komolyabb vízesést, már teljesen mások lesznek a számok. Oda jóval nagyobb teljesítményű szivattyú kell, elosztókkal, csapokkal, szelepekkel, stb, stb. Fontos hogy túl sem szabad méretezni a szivattyút, mert az is ronthatja a szűrés hatékonyságát ( pl Vortex szűrőknél nem jó a túl nagy átfolyási ráta, mivel nem tud leülepedni az üledék ).

Víz tesztelés

Bármilyen hal bármilyen tóban való tartásához vannak alapkövetelmények, amik fontosak ahhoz, hogy túléljék a halak a tóban való tartást.

Először is, oxigén kell a halaknak amit felvehetnek a kopoltyújukon keresztül és ezt az oxigént folyamatosan biztosítanunk kell a számukra. Erről a későbbiekben részletesebben is foglalkozunk majd a cikkben.

Másodszor pedig a víznek kémiailag meg kell felelnie a halak számára. Ezt tökéletes szűréssel valósíthatjuk meg a számukra. Meg kell értenünk, hogy a halak saját maguk termelik a halálos toxinokat a tóban ( légzéssel, ürülékkel ), és ha ezek halálos dózist érnek el a tóban, az állomány elpusztul. Mint mondtam ezt a szűrés, még pontosabban, a szűrés típusa határozza meg. Olyan víz összetevőket  is figyelnünk kell, mint a pH és a vízkeménység.  A vízkeménység egyébként egy nagyon fontos víz kémiai összetevő és fogadok, hogy sokan még csak nem is hallottak róla.

Szóval, mint ahogy látjátok, ezeket a összetevőket figyelni kell folyamatosan. Ezeknek a monitorozására egyszerű kis vízteszter-kiteket lehet kapni. A minimum kitnek tudnia kell mérni az ammóniát, nitritet, pH-t és víz keménységet. Fontos hogy  jó minőségű teszt kitet használjunk, és ne használjunk teszt csíkokat. Ezek pontatlanok a legtöbb esetben és ezáltal gyakorlatilag használhatatlanok (?).

Nem tudom eleget hangoztatni hogy az egyszerű víz tesztelés a haltartás alfája és omegája, főleg ha azt nézzük hogy egy egészséges koi akár 60 évig is élhet a tavunkban!

Szűrés/szűrők

A legtöbb tó amiben halakat tartunk, legalább kettő de inkább három-féle szűrési típust tartalmaz. Ez a három féle típus a fizikai, biológiai és kémiai szűrés. Legtöbb a tó tartalmaz fizikai és biológiai szűrést, de egyre többen alkalmaznak kémiai szűrést is.

Mechanikai szűrés

A mechanikai szűrők, szűrő anyagból és egy egyszerű tartályból állnak, amelyek eltávolítják a szilárd szennyeződéseket a vízből. Nagyon sokféle van és akár saját magunk is elkészíthetjük.

Kémiai szűrés

A kémiai szűrő anyagok pl ammónia gyors megkötésére szolgálnak, ilyen anyag pl a zeolit, vagy pl egyes toxikus anyagok, permetező szerek megkötésére aktív szenet szoktunk használni. Az aktív szenet egy idő után el kell távolítani a szűrőből mert telítődik és többet ártunk vele mint használunk. A zeolitot viszont fel tudjuk frissíteni sós vízben, időről időre. A só hatására az ammónia eltávozik a zeolitból, ezután ismét felhasználható.

Nem beszélhetünk a biológiai szűrésről anélkül hogy nem ismerjük meg egy kicsit közelebbről  a nitrogén körforgását a vízben.

A nitrogén körforgása a vízben ( ezt már egy párszor áttárgyaltuk J )

A „nitrogén ciklus” néven ismert folyamat végbemegy minden olyan vízben/közegben,  amiben hal, növény vagy bármilyen egyéb szerves anyag található. Ez a folyamat biológiailag megtisztítja a vizet bizonyos toxinoktól, amelyeket a halak, növények vagy egyéb organikus anyagok termelnek. Ezek az anyagok az ammónia, nitrit, és a nitrát. Ezek az anyagok mind veszélyesek lehetnek a halakra. A nitrogén ciklus az anyatermészet megoldása arra hogy eltávolítsa ezen toxikus anyagokat a vízből, és a kis élőlények amik ezt a feladatot elvégzik, a nitrifikáló baktériumok.

Fontos tudnunk, hogy ezek a baktériumok bizonyos idő után, megfelelő vízhőmérsékleten,  oxigén dús  vízben, önmaguktól is megtelepednek a szűrőkben, a szűrő anyagok felületén!

Szóval mindent egybe vetve, a biológiai szűrők a nitrifikáló baktérium telepek otthonai, amelyek nagyon specifikus baktériumok, speciális igényekkel. Először is a biológiai szűrőnek megfelelő nagyságúnak kell lennie, és megfelelő szűrő anyagot kell tartalmaznia hogy jól érezzék magukat a baktériumok. Minél nagyobb ez a szűrő annál több szűrő anyag tehető bele, ergo annál több baktérium telep tud megtelepedni rajta, így még hatékonyabb lesz a biológiai szűrés.

A toxinok

A három fő toxin az 1. ammónia, 2. nitrit  3. nitrát és  ezeknek mint más a toxicitása ( mérgezőképesség ). A cikk ezen része bemutatja a részleteket és ötleteket ad arra nézve hogy hogy építhetünk jó szűrő rendszert, és hogy segítsük a nitrogén körforgás folyamatát.

Alapvetően a halaknál kezdődik minden, mégpedig úgy, hogy a hal lélegzik és melléktermékként ammóniát ( NH3 ) juttat a vízbe. Amikor az ammónia mennyisége meghalad egy szintet, elkezdenek nőni a Nitrosomonas baktérium telepek, és elkezdik az ammóniát, – a kevésbé veszélyes – nitritté alakítani. Amikor a nitrit szint is elkezd növekedni, ez elősegíti a másodlagos baktérium telepek fejlődését, ezek a Nitrobakterek, amelyek elkezdik a nitritet, a kevésbé veszélyes nitráttá alakítani. A nitrát már nem annyira veszélyes a halakra nézve, kivéve ha nagyon magas a koncentrációja  a vízben. Egyébként ennek a mennyiségét viszonylag könnyű  csökkenteni folyamatos vízcserével.

A fent említett folyamatot nitrogén körforgásnak ( ciklus ) nevezzük. Mint látjátok a nitrogén körforgása  addig nem kezdődik el amíg hal nem kerül a rendszerbe és nem kezd el ammóniát termelni a vízbe. A baktérium telepek sem kezdenek el fejlődni addig, amíg az ammónia meg nem jelenik a vízben. Igazából az ammónia megjelenése indítja el a nitrogén ciklust és addig folytatódik is, amíg ammónia van a rendszerben.

Az ammónia

Az ammónia a legmérgezőbb a három korábban említett vegyület közül. Meg tudja ölni, és meg is öli a halakat, már minimális mennyiség is kopoltyú sérüléseket okoz. Röviden:  elsődlegesen a hal a légzésével termeli, másodlagosan az ürülékével.  Bármilyen szerves anyag bomlásával is termelődhet ( vízbe hullott levél, elpusztult algák, elpusztult rovarok, pollen, el nem fogyasztott haltáp, fehérjék, stb ).

A vízben jelenlévő ammónia előbb legyengíti, majd egy bizonyos koncentráció felett megöli a halakat. Mint korábban említettem, amint hal kerül a vízbe, elkezdődik az ammónia megjelenése a vízben, és ez attól függően okozhat problémát hogy mennyi növény, és hal van a vízben. Nyilvánvaló hogy több hal több ammóniát termel. Szintén szerepet játszik az etetések gyakorisága és a táp fehérje tartalma. Magasabb fehérje tartalmú tápból több ammónia szabadul fel végül. Minél többször és többet etetünk, annál több végtermék kerül a vízbe, ami még több ammóniát jelent. Ezért is fontos elkerülni a halak túletetését! No nem azért mert halálra eszik magukat, hanem azért mert a sok táp, végül sok ammóniát fog jelenteni a sok ürülékkel.

Általában elmondható hogy az a hal amelyik jóllakott, abba hagyja az evést. Szóval már csak azért is, hagyjuk abba az etetést időben, mivel a fölösleg valószínűleg a szkimmerbe fog landolni.  Általában azt szoktam mondani, hogy annyit  tápot adjunk nekik, amennyit 1-2 perc alatt megesznek, de legalábbis addig, amíg agresszíven támadják a tápot!

Mint azt korábban már említettük, csak amikor az ammónia megjelenik a vízben, akkor kezdenek elszaporodni a vízben a Nitrosomonas baktérium telepek, amelyek – egyszerűen szólva – elfogyasztják az ammóniát. Ezek a telepek csak ammónia jelenlétében szaporodnak, és mint elsődleges táplálékuk, folyamatosan szükségük van rá, máskülönben elpusztulnak.

Ezek a baktérium telepek bármilyen felületen megtelepszenek, ami állandóan a víz alatt van : a tófólián,  szűrő házában, szűrő szivacson, a szivattyú felületén, szkimmerben, stb. Ezért van biológiai szűrőnk, hogy elegendő számú baktérium telepnek tudjunk otthont biztosítani. A biológiai szűrők egyik fő ismérve és kívánalma, a nagy felület. Minél nagyobb felületet tudunk biztosítani a baktérium telepek számára, annál hatékonyabb a biológiai szűrésünk, és ezáltal annál több ammóniát tudunk semlegesíteni, és gyorsabban.  

További  tények az ammóniáról

Fontos tudni, hogy az ammónia toxicitása ( hogy mennyire mérgező ) nagyban függ a víz pH-jától, és a víz hőmérsékletétől.  Ez azt jelenti hogy magasabb pH értéknél az ammónia toxicitása magasabb, és ugyanígy, magasabb hőmérsékleten szintén toxikusabb. Ezt a két dolgot jó ha az eszünkbe véssük. 

Ha a magas pH, magas hőmérséklettel társul, gyorsan kialakulhat egy olyan halálos kombináció, amivel  az állomány még elenyészően kevés ammónia hatására is elpusztul ! 

Erre az eshetőségre is felkészülve, jó ha tartunk otthon gyors ammónia megkötő anyagot, ami az ammóniával gyorsan reakcióba lép, és egy ártalmatlanabb formába alakítja azt. Erről még később beszélünk.

Ezt a pH / hőmérséklet relációt fontos megértenünk, mégpedig azért mert  az ammónia nem mindig mérgező. Például  télen amikor a víz hideg, az ammónia nem toxikus a halakra.

Láthatjuk tehát, hogy mérsékelt égövön, télen, amikor a víz 4-5 fokos, a biológiai szűrés szünetel.Ez azt jelenti hogy bizonyos mennyiségű ammónia felhalmozódhat a tóban, nem számít hogy mennyi a víz pH-ja, az ammónia ezen a hőmérsékleten ártalmatlan. Ennek tudatában viszont fontos tudni hogy az ellenkezője is igaz : ha a víz elkezd melegedni a tél folyamán, az ammónia toxikussá válhat, és szükségünk lehet gyors ammónia megkötő anyagra a tóban. Szóval ha melegszik a víz, csináljunk egy gyors  ammónia tesztet, és ha van ammónia a vízben, tegyünk a tóba ammónia kötő anyagot. Ha ezt nem tesszük, ez a stressz plusz a hideg víz plusz egyéb paraziták nagyon legyengíthetik az állományt, vagy a gyengébb egyedek el is pusztulhatnak.

Nitrit ( NO2 )

Mint azt korábban beszéltük, az elsődleges baktérium telepek, a Nitrosomonasok, Az ammóniát nitritté alakítják. Ezáltal ha a vízteszt során nitritet találsz a vizedben, tudni fogod hogy a Nitrosomonasok elkezdték a letelepedést a tóban, elkezdődött a nitrogén ciklus a tóban. Csak miután megjelenik a nitrit a vízben, akkor kezdenek el szaporodni a másodlagos baktériumok a tóban, ezek a Nitrobacterek. Ezek elfogyasztják a nitritet és nitráttá alakítják azt és nagyon jó dolog!

Ez a másodlagos baktérium telep sokkal lassabban kolonizálódik ( telepszik meg ) a tóban mint a Nitrosomonas, így ennél a pontnál az ammónia szint csökkenni fog, míg a nitrit szint nőni. Egy kis időnek kell eltelnie ahhoz hogy a nitrit szint elkezdjen csökkenni. Ennek a  két baktérium telepnek a növekedési rátája szorosan összefügg a vízhőmérséklettel. Minél melegebb a víz, annál gyorsabban szaporodnak ezek a kis állatok. Tartsuk ezt is észben, mikor a víz még hideg. Ha a mérsékelt övön laksz és hideg a tél, a baktériumok nagy része elpusztul a hideg vízben, ezért újra fel kell hogy építsék a kis baktérium telepeiket, ami 4-8 hetet vesz igénybe. Ez idő alatt nagyon óvatosan etessük a halakat ha egyáltalán etetjük őket, illetve a táp fehérje tartalma pedig legyen alacsony.

Most már talán látjuk hogy a nitrit hosszabb-rövidebb ideig a tavunkban lehet, ezért folyamatosan tesztelnünk kell a vizet. Jól működő biológia szűrés esetében az ideális értéke 0. Van egy igen egyszerű módja a nitrit semlegesítésének a tóban, ez pedig a sózás.  ( Erről amúgy megoszlanak a vélemények, mármint a tó sózásáról. Van aki sózza, van aki nem. ). Kell lennie a sózásnak egy maximum értékének, mivel a túl sok só gátolja hasznos baktériumok kolonizációját.

A sózás tehát megvédi a halakat a nitrittől bár ez csak átmeneti megoldás lehet, hosszú távon a 0 érték az elfogadható és ez jól működő biológiai szűrés mellett el is érhető. Egy magyar dolgozat szerint ( A kerti tavak kémiája ), 1 és 2 ppm ( mg/l ) közötti nitrit szint esetén  minden 1000 liter vízhez adjunk 2.4 kg sót és hajtsunk végre 20%-os vízcserét, 2 ppm fölött 50%-os vízcsere és 3.6 kg só 1000 literenként.

Nitrát ( NO3 )

Amikor a nitrát megjelenik a tóban, az annak a biztos jele hogy tóban a nitrogén ciklus teljesen végbemegy. Más szavakkal: csak akkor találhatsz a tóban nitrátot, ha a két baktérium elvégezte a munkáját: az ammóniát nitritté, majd nitráttá alakítják. Ezzel a nitrogén ciklus körbeért, a biológiai szűrés jól működik.  

A nitrát nem nagyon toxikus a halakra nézve, hacsak a koncentrációja nem haladja meg a 200ppm ( mg /l ) értéket. Egy beállt tóban, melyben 2-4 hetente 10%-os vízcserét hajtunk végre, a nitrátszint 50-100 ppm értékre áll be. Elfogadható értéke 0-200ppm.

Míg az ammónia és a nitrit mérgező a halak számára, a nitrát jobbára ártalmatlan, bár ha koncentrációja túl magasra szökik, az a Nitrobacter baktériumok tevékenységét gátolhatja, megemelkedett nitritszintet eredményezve. A nitrát a nitrogénciklus utolsó eleme, és a növények életciklusában nagyon fontos szerepet játszik. Ezért nőnek nagyon jól a tó vizével locsolt kerti növények, feltéve, hogy nem adtunk túl sok sót a vízhez. A nitrát koncentrációja manuálisan elég jól szabályozható vízcserék és növénytelepítés segítségével.

Még egyszer emlékeztetőül az elfogadható toxikus szintek:

Ammónia > 0 ppm

Nitrit > 0 ppm

Nitrát > 50-100 ppm

 

2. rész 

pH és vízkeménység

pH

A pontos definíció kedvéért, a pH a hidrogénionok 1 liter vízben, grammban mért koncentrációjának a negatív tízes alapú logaritmusa :))

A pH érték alapvetően azt méri hogy a víz savas, lúgos vagy éppen semleges kémhatású. A pontosság kedvéért, a skála savas végén ( pH 0 ) azt méri, hogy mennyi a hidrogén ion, a lúgos végén ( pH 14 ) pedig azt hogy mennyi hidroxid ion van a vízben. A kettő között helyezkedik el a semleges kémhatás ( pH 7 ). A semleges pH azt jelenti hogy egyenlő számú hidrogén és hidroxid ion van a vízben. Pl a 8-as pH azt jelenti hogy a víz a lúgos irányba mozdult el, 6-os pH esetén enyhén savas kémhatású a víz. Fontos tudnunk hogy mivel a pH érték 10-es logaritmus alapú, az 1-gyel kisebb vagy nagyobb érték tízszeres különbséget jelent. Például a 9-es pH-jú folyadék tízszer olyan lúgos, mint a 8-as pH-jú és így tovább. Ez pedig logikusan azt jelenti hogy az 1 egységgel való pH eltérés a, 10-szeres szorzó miatt, nagyon drasztikus változásokat eredményezhet a víz minőségében és így a halak életében is. A koi a pH 7 és pH 8.5 között érzi a legjobban magát, tehát semleges vagy enyhén lúgos vízben. 6.0 és 9.0 pH közötti érték még elfogadható a számukra.

A víz pH-jának mérése napi kétszeri mérést feltételez, egy kora reggelit és egy késő estit, és az a jó eredmény ha a két mért érték között nem több mint 0.3 pH az eltérés.

A víz pH értéke alapvető fontosságú a halak élete szempontjából, mivel a vízben élnek, ez az életterük. Alapvetően a halak 0.3 pH változást könnyen el tudnak viselni, viszonylag gyorsan tudnak hozzá alkalmazkodni.  Lényegében a vérük pH értékét  kell folyamatosan a vízéhez igazítaniuk.

Most nézzük meg közelebbről hogy milyen tényezők változtathatják meg a víz pH értékét hosszú távon.

A levegőben lévő CO2 ( szén-dioxid ) amint interakcióba lép a vízzel, szénsav keletkezik, ezzel csökkentve annak pH értékét, mivel savat adtunk a vízhez. Ugyanígy, ha a hal légcserét végez, szintén CO2 ( is ) szabadul fel a folyamat során, ez szintén kismértékben csökkenti a pH értéket a savas irányba. Ugyanakkor a növények a fotoszintézis folyamán CO2-t használnak fel a tóból, ezáltal növelik a víz pH értékét. Éjszaka ez a folyamat fordított. A lebegő algák, a fonalas algák, szintén növelik a pH értékét, mivel mint növények, felveszik a CO2-t és ezáltal növelik a PH-t. Mint láthatjuk a növények elég fontos szerepet játszanak tó pH-jának beállításában.

A nitrogén ciklus szintén befolyásolja a víz pH-ját. A folyamat során a nitrifikáló baktériumok csökkentik a pH-t, mivel savakat bocsájtanak a vízbe. A táppal bejutó fehérjék is befolyásolják a pH szintet. Minél magasabb a táp fehérje tartalma, ez annál nagyobb feladatot ró a baktériumokra és így annál több savat juttatnak a vízbe, ergo csökken a pH.

A vízkeménység ( karbonát és általános keménység )

A vízkeménységnek a víz ásványi anyag tartalmát nevezzük. Amíg tisztában vagyunk a való életben azzal hogy van kemény és lágy víz, addig kevésbé tudjuk azt, hogy ezek hogyan hatnak a vízi élővilágra és a halakra. Kétféle keménységet tudunk egy tóban mérni, a karbonát-keménységet ( KH vagy változó keménység ) és az általános-keménységet  ( GH vagy változó keménység ). A tó KH szintje meghatározza a víz puffer kapacitását, más szavakkal azon képességét amellyel megvédi magát attól hogy elsavasodjon.  A KH szint a vízben lévő CaCO3 ( kalcium –karbonát ) mennyiségét mutatja mg / liter mennyiségben. Nagyon kemény víz több mint 300 mg/ l CaCo3-ot tartlamaz, míg a lágy víz kevesebb mint 75 mg/l-t. A kois tó 100-150 mg/l CaCO3-ot tartalmaz ideális esetben, tehát közepesen kemény vizet. Megjegyezzük hogy néhány haltartó magasabb szintet határoz meg ideálisként, mint a 100-150.

3. rész

Oxigén a vízben

A Föld légkörének összetétele kb. 78% nitrogén, 21% oxigén és 0.03% széndioxid. Nyomokban egyéb elemi és molekuláris gázok is fellelhetők, de ezeket figyelmen kívül hagyhatjuk, mivel nincs jelenleg ismert hatásuk a tó vizére. A gázok koncentrációja a vízben már egészen más dolog, mivel ez sokkal kisebb és mg/l-ben vagy ppm-ben mérjük. Egy tipikus tó 21 fokos vizében körülbelül 13 mg/l nitrogén, 9 mg/l oxigén és 35 mg/l széndioxid található. A levegő összetevői feloldódnak a vízben, egészen addig a pontig, amíg már a víz nem tud többet felvenni belőlük; ezt telítettségnek nevezzük. A telítettségi pont minden gáznál más és számos tényezőtől függ, ezek közül azonban a hőmérséklet a legfontosabb. Ahogy a hőmérséklet növekszik, a víz egyre kevesebbet tud felvenni a gázokból. Az oxigén esetében például 10°C-os víznél 11.5 mg/l, 21 fokos víznél 9 mg/l és 32 fokos víznél 7.5 mg/l a telítettségi szint.

A halak nyilvánvalóan a kopoltyújukon keresztül veszik fel az oxigént a vízből. A víz oxigén szintje állandóan változik a vízben. Mint ahogy tudjuk : a halak oxigént vonnak ki a vízből a légzésük során, de a növények is éjszaka ( az algák is ) oxigént használnak, a biológiai szűrőnk nitrifikáló baktériumai is oxigént használnak fel működésük során. Így nyilvánvaló hogy ezt az elfogyasztott oxigént valahogy folyamatosan pótolnunk kell. Azt is meg kell tehát értenünk hogy a több hal, növény, alga több oxigént igényel.

A  víz mozgásával egyébként képesek vagyunk bizonyos mennyiségű  oxigént oldani a vízbe. Ahogy mozog a vízfelszín, úgy oxigén oldódik bele. További bónusz továbbá hogy a mozgó víz lehűl, és ezzel  nő a szaturációs pontja, ami azt jelenti, hogy több oxigént képes megkötni. Fontos megjegyezni még a mozgó víz további olyan előnyét is ami biztosítja azt hogy a tóban ( főleg hosszú, kanyargós tavakban )  ne alakulhassanak ki halálos „fehér foltok”, ahol gyakorlatilag nulla az oxigén tartalom, ezzel  közvetlenül is veszélyeztetve a halak életét.

Fontos még  tudnunk, hogy bármilyen növény, alga, O2-t fogyaszt éjszaka a tóból, ez azért fontos, mert jól az eszünkbe kell  vésnünk, hogy éjszaka, illetve hajnalban vannak a halak legjobban kitéve az oxigén hiányos állapotnak! Tehát nem nappal! Ne feledjük, hogy ahogy felkel a nap, megkezdődik a fotoszintézis és ezzel az oxigén termelés is. 

 

Fordította és szerkesztette Gulyás Tamás

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*