Showa

A koi szó japánul pontyot jelent. Ez alapvetően egy vad, szürke hal, amiből a háziasítás során lett a kertünk díszhala, a koi. Japán neve ” Nishikigoi „, vagy ” brokát ponty „. 

A japán Showa, másik nevén Showa Sanshoku, a Gosanke kategória tagja, egy díszes, gyönyörűen mintázott hal.

A Showa osztályba soroljuk a fekete ( Sumi fekete ) koit, piros ( Hi, éles piros foltos ) és fehér ( Shiro ) foltokkal. A Showa, a Kohaku és egy Shiro Utsuri variáns kereszteződéséből jött létre. Először 1927-ben sikerült tenyészteni. Akkoriban a Showa koi neve, Showa császár ( emperor ) volt. Eredetileg különféle arányai voltak a piros ( Hi ) és fehér ( Shiro ) foltok között. Az évek múlásával a fehér foltok aránya nőtt, addig a pontig, amikor már nehéz volt megkülönböztetni a Showát a Sanke-tól.

Szín

A shironak ( a fehér ) színnek hibátlannak és tej-, vagy hófehérnek kel lennie. Sárgás árnyalat nem megengedett.

A hi ( a piros ) foltok stabilnak, mélynek, és egyforma árnyalatúnak kell lennie az egész testen. Ezen foltok szélét kiwa-nak nevezzük, aminek nagyon jól definiáltnak, penge élesnek kell lennie. A piros lehet egészen datolya sárgától az élénk pirosig.

A sumi ( a fekete ) foltoknak mély, stabil és fénylően feketének kell lennie. Minden sumi foltnak tisztán difiniálhatónak kell lennie, éles kiwa-val. A még fejlődő Showa feketéje lehet kékes vagy szürkés a tökéletes fekete helyett. 

A mintázat

A piros-fekete-fehér foltoknak a testen művészi egyensúlyban kell lennie. A piros és fehér foltok mennyiségének ki kell egészéteniük egymást. A jó Showa fején mindhárom színnek jelen kell lennie. A villám-formájú sumi a fejet kettéosztja, nagyon kívánatos. A fekete fejfoltot menware-nak nevezik. A V-alakú sumi folt a hal vállain szintén kívánatos. A bírák sokszor nézik meg a menware-t a fejen és a V-alakú mintát a hal vállain. 

Ha piros folt van a hal fején középen Tancho Showa-ról beszélünk. Ha van még egy piros folt a halon, akkor Maruten Showa-ról beszélünk. 

A Showa mellúszóinak töve fekete kell hogy legyen. Ezt fekete területet motoguro-nak is nevezik. Minél határozottabb ez a terület, annál jobb.

Egy Showa, vibráló és művészi atmoszférát kelt  a tóban. Éles kontúrú színei rendhagyó figyelmet keltenek, bármelyik gyűjteményben.

A Showa nagyon szívós hal és jól elvan bármelyik tóban és széles körben elérhető a kereskedésekben.  A jó vérvonal garantálja, hogy a hal hosszú ideig megtartja a színeit.

Showa fanná válni…

A Showa egy pompás hal. A fehér, a piros és a fekete szín tökéletesen illenek egymáshoz. Ennek a halnak a szépsége, igazi példája a Japán tenyésztők képességeinek, amivel létrehozták ezt az élő műalkotást. A jó Showának mindig jó arányban vannak a színei. A mintázatnak megnyugtatónak kell lennie a szem számára, és élesen el kell határolódnia egymástól.

A jó Showa mintázat mindig egy fekete folttal kezdődik a fejen.  Még manapság is sok ember téveszti  össze a Showa-t a Sanke-val.

Itt egy cikk a két hal összehasonlításáról.

Fekete koinál is elérhetőek a Showák

 

Forrás :https://www.koi-fish.com/koi-classification/showa.html

Fordította és szerkesztette Gulyás Tamás